Elmúlás…

2010 március 2. | Szerző: Nagy Csilla |

Először is köszönöm szépen nektek,hogy kitartottatok melletem és nem felejtettek el.Elmúlt a hétvége,a lányom hálistennek jól van,márciusban már jöhet haza egy hosszú hétvégére.Felszedett jópár kilót,ami ráfért alaposan,mert úgy nézett már ki,mint egy halottkém.

Nagyon sokszor eszembe jut az elmúlás,mégpedig azért,mert egy kedves ismerősömnem,akivel felvettem a kapcsolatot msn-en.Nagyon sokat beszélgettünk egymásról, a családról meg mindenről.Az ő elmondása szerint nagyon sok erőt adtam neki,hiszen maga sem teljesen egészséges és volt egy beteg édesapja.

Sokáig nem jelentkezett,egyszer csak felbukkant és elmesélte,hogy az édesapja szervezete feladta a kűzdelmet a betegsége ellen,hosszú szenvedés után.Nagyon kivolt borulva szegénykém,persze érthetően.Próbáltam vígasztalni őt és erőt adni neki a rossz napokban.Kicsit talán sikerült is.

Elveszteni egy szülőt hát nagyon rossz lehet.Belegondoltam,hogy az én szüleim élnek még,bár egészségesnek tűnnek,hozzáteszem édesanyám szintén nőgyógyászati bajok miatt kipakolták,édesapámnak prosztatrákja volt.Őt is megműtötték és gyógyszerekkel stagnálták állapotát.De akkor is belegondolva,hogy tulajdonképpen ők sem fiatalok már és senki sem él örökké,teljesen lepadlóz.Nem is merek belegondolni abba,hogy elveszítsem bármelyikőjüket,pedig hát ez is bekövetkezik egyszer,remélem minél később.

Egy szülőnek is nagyon rossz lehet ha a gyermekét veszíti el.Csak arra gondolok vissza,amikor nagyon rossz állapotban feküdtem a kórházban 40kilósan és azt mondták nekik,sűrűbben jöjjenek engem látogatni,mert haldoklom.

De maga a tényt is,amikor megtudták rákos vagyok.

Édesapámnak csak úgy potyogtak a könnyei akkor is,meg amikor 2008-ban szintén halálta ítéltek.

Én bevallom őszintén félek a haláltól,legaláábis az átmenettől.

Márcsak azért is,amikor szintén 2008-ban a halálraítélésemmel együtt elmesélte hogyan fogok meghalni.Hát nem pár nap alatt.Azt mondta kezdek majd leépülni,leáll a vesém,majd kikell vezetni egy csövet,hogy azon tudjak pisilni és ott tartok majd hogy nem bírok majd kisem kelni az ágyból és szörnyű kínok között vesztem el az életemet.

Szép mi??

És hogy a halál után mi van??

Én elég szkeptikus vagy ezekkel a dolgokkal kapcsolatban,de számomra ott már nyugalom és béke van,ahol nincsenek fájdalmak,szenvedések.

Hacsak létezik a pokol és menyország verzió,amiben én nem hiszek.

Mindenesetre még nem tartok ott és most kicsit jobb kedvem is van,nem akarok már önkezűleg véget vetni az életemnek.

De nagyon sokat gondolok a halálra,akár magammal kapcsolatban,akár a szüleimmel vagy más családtagommal.

Reméljük egyik sem következik be túl hamar.

Szegény barátném,akiről meséltem,annyira együttérzek vele és sajnálom őt.

Ez a fránya gyilkos kór…van aki legyőzi,de sajnos nem mindenki.

Persze kikell tartani,bár én nem szándékosan csináltam,talán csak szerencsés volt a szervezetem,bár még én sem vagyok túl a rákbetegségen,hiszen 5 év után nyilvánítanak egészségesnek.S mivel engem nem pakoltak ki,mondhatni egy időzített bomba vagyok,de hallottam már olyan emberről is,akinek 5év után újult ki a rákja.

Nos ezek után mit írjak??

Én szorítok mindegyikőtöknek,akinek saját magának,vagy valamelyik családtagjának van valamilyen rákbetegsége.

De kitartás és kűzdeni,amennyire csak lehet!!

Na most megyek és jövök majd egy más témával.

Puszi nektek:Csilla